Mit tegyek, ha lúdtalpas vagyok?
Rovat: Talpbetét
Szerző: Joachim Dohmeier
Utolsó frissítés: 2023. július 2.
Bár sok páciens azt gondolja, hogy a lúdtalp csupán egy esztétikai probléma, a valóság ezzel szemben az, hogy lábunk boltozatának megsüllyedése komoly mozgásszervi betegség, ami ellen érdemes időben fellépni.
Hazánkban még az óvatos becslések szerint is több százezer páciens lehet érintett a lúdtalp valamilyen formájában, de vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint minden 10 felnőttből 6 szenved a problémától.
Egyes felmérések szerint az iskolásoknak akár a fele is lúdtalpas lehet, amit nem segít a mozgásszegény életmód, az elhízás, valamint a mindennapok során egyre hosszabb ideig tartó vagy épp nem megfelelő cipő használata.
A lúdtalp nemcsak a gyermekeknél, hanem a felnőtteknél is előfordulhat, és a mutatók évről-évre romlanak a fiatalok körében, ahogy azt például az OGYEI statisztikája is mutatja.
Márpedig a panaszos helyzetnek súlyos következményei lehetnek, ha nem gondoskodunk róla időben; gyakran nemcsak a fájdalom az egyetlen, amivel számolnunk kell.
Miért olyan nagy probléma a lúdtalp?
A lúdtalp népbetegség és egyúttal civilizációs ártalom is, lévén olyan dolgok váltják ki, amelyek jellemzőek a mai korra. Azt hinnénk, hogy ez is csak egyike azoknak az ijesztgetéseknek, amelyek minden régi dolgot nosztalgikus díszcsomagolásba bugyolálnak, miközben a modern korok vívmányait sárba tiporják.
Nem célunk, hogy erre ráerősítsünk, de ettől még tény, hogy a lúdtalpat egy sor olyan probléma okozza, amit a modern ember életmódjának tartunk.
Nézzük, hogy mik ezek:
- Az egyenes, kemény betonon (járdán) való járás; szemben azokkal az időkkel, amikor az emberek gyakran mezítláb jártak, ráadásul egyenetlen, természetes talajon.
- Az egyre hosszabb ideig tartó harisnya- vagy cipőhasználat. Gyakran egész álló nap kényelmetlen ruhadarabokban vagyunk, amelyek megakadályozzák a lábat, hogy hatékonyan betöltse funkcióját. Különösen veszélyesek az olyan cipők, amelyek talpa egyenes, és amelyek nem tartják megfelelően a bokát, mert végül degenerálják a járást.
- A mozgásszegény életmód, majd az abból fakadó elhízás, amely egyre nagyobb terheket ró lábainkra.
A lúdtalpat az okozza, hogy testsúlyunkat megtartó és lengéscsillapításról gondoskodó lábunk működésének egyensúlya felborul.
A funkcionális egységet biztosító speciális kialakítás, vagyis a csontok, a szalagok és az izmok harmóniája meggyengül, emiatt pedig statikai deformitások jönnek létre.
A szalagok és izmok nem tudják fenntartani a rugalmasságért felelős boltozatot, amely az egyensúlyi állapot felbomlása, valamint az egyre nagyobb terhelés miatt lelapul.
Első lépés: pánik helyett higgadt megoldás!
Szögezzük le, a problémát nem éri meg elodázni, de kezdeti stádiumban a pánik sem megoldás.
Ha azt látjuk, hogy lábunk boltozata lelapult, sőt, fájdalmat érzünk a talpnál, a bokánál, a térdnél, a csípőnél vagy a deréknál, akkor gondoljunk arra a lehetőségre, hogy lúdtalpunk van.
A boltozat íveltsége természetesen egyénenként eltérő, és előfordul, hogy valakinek a szokásosnál alacsonyabb a lábboltozata. Ettől függetlenül jobb szakértő segítségét kérni. Semmi esetre se vegyük félvállról a dolgot.
Második lépés: keressünk fel egy ortopéd szakorvost!
Magyarországon kiváló ortopéd szakorvosok dolgoznak, és mivel a lúdtalp sajnos népbetegségnek számít, ezért a problémát jól ismerik, a tünetekkel és a lehetséges kezelésekkel pedig tisztában vannak.
Fontos leszögezni, hogy bár a lúdtalpnak van olyan késői stádiuma, amikor a panaszos helyzet korlátozza a pácienst a szabad mozgásban, és amikor már csak ortopédiai műtét jöhet szóba, de az esetek nagyon nagy százalékában a lúdtalp visszafordítható, kezelhető és tünetei megszüntethetők.
Ehhez csupán azt kell tenni, hogy a tünetek észlelése után komolyan vegyük állapotunkat, és az ortopéd szakorvos felkeresése után be is tartsuk azokat a dolgokat, amiket a rendelésen hallunk.
Harmadik: a kezelés nem játék!
A lúdtalp kezelése két rendkívül hatékony eszközzel történhet meg, ezek pedig:
- a lábtorna,
- és a lúdtalpbetét.
Az esetek többségében ezeket a szakorvos egyszerre ajánlja, és nekünk csak az a dolgunk, hogy betartsuk a kapott utasításokat.
Persze, viccesek lehetnek a különféle lábgyakorlatok, de azokat nem véletlenül találták ki, és ha jól csináljuk, nagyon sokat segíthetnek a lábizmok megerősítésében.
Sokan cikinek érzik a talpbetét viselését is, de az segít lábunk megtámasztásában, és kiváló asszisztenciát kínál a mindenfajta aktivitáshoz.
A lúdtalp nemcsak megváltoztatja a láb, a boka és lábszár elhelyezkedését, de kihat térdünkre, valamint a medencére és gerinccsigolyákra, csontokra is.
A fájdalom mellett ízületi kopást is eredményezhet, ezért tornáztassuk a lábunkat és hordjuk a talpbetétet. Ezek ugyanis azt sugallják, hogy igényesek vagyunk, mert adunk saját magunk egészségére.
Negyedik lépés: a jótékony lábtorna
A lábtorna és a gyógytorna rendkívül hatékony terápiás eljárás lúdtalp esetén, hiszen lábizmaink erősítésével megakadályozhatjuk azt, hogy a probléma súlyosbodjon.
A különböző gyakorlatok nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is segíthetnek, ráadásul egy kis játékosság is beépíthető. Megfelelően elvégezve az ilyen torna segít megelőzni és enyhíteni a lábstatikai elváltozásokat.
A gyakorlatok amúgy rendkívül egyszerűek, és azok betartásához nincs szükség sem nagy területre, sem különleges eszközökre, így azok munka után vagy a hétvégén kényelmesen megvalósíthatók, akár odahaza, akár a kertben vagy parkban.
A lúdtalp esetében más egy gyermek és más egy felnőtt helyzete, hiszen spontán javulásra legfeljebb fiatalabb korban számíthatunk. Felnőttek esetében már szükség van a megfelelő kezelésre, ami egyrészt a megfelelő torna, másrészt a talpbetét.
Ötödik lépés: a kényelmes talpbetét
A lúdtalpbetétet általában 7 éves kortól írják fel a pácienseknek, és a leggyakrabban a felnőtteknél alkalmazzák, akiknél a boltozatrendszer megbomlását a láb túlterhelése eredményezi.
Ez megtörténhet állómunkával vagy túlsúllyal, de kockázati tényező a terhesség is. A jó talpbetét minőségi alapanyagokból és korszerű technológiával készül, valamint egyedi kialakítású. Ne használjunk előre legyártott megoldásokat, hiszen nincs két egyforma láb, és nincs két egyforma probléma.
A talpbetétet a cipőbe rakhatjuk, és az megfelelően megtámasztja lábunkat mozgás közben, legyen az séta, futás vagy ugrás. Az eszköz nem csúszik el, könnyedén rögzíthető és kivehető, valamint a speciális kialakítás miatt a modern talpbetét higiénikus.
A talpbetét önmagában (lábtorna nélkül) nem jelent megoldást, viszont ha nem használjuk, akkor a különböző panaszok visszatérnek. Éppen ezért egyik sem hanyagolható el, és a lúdtalp eredményes kezelésében mind a kettőnek, a tornának és a talpbetétnek is fontos szerep jut.
A nem kezelt lúdtalp következményei
Ha úgy döntünk, hogy mégsem fogadjuk meg az ortopéd szakorvos tanácsait, és nemcsak a tornát, de a talpbetét hordását is hanyagoljuk, akkor számolnunk kell a nem kezelt lúdtalp következményeivel.
Ezek a teljesség igénye nélkül:
- fájdalom a bokánál, térdnél, csípőnél vagy deréknál;
- bütyökképződés;
- kalapácsujjak;
- csámpás járás;
- tartási rendellenességek;
- bokasüllyedés;
- talpi szemölcsök kialakulása;
- fáradékonyság és az állóképesség csökkenése;
- ízületi kopás.
Ne felejtsük el, hogy lábunk komoly terhet visel egész nap, ezért nem éri meg elhanyagolni a talp hosszanti- és harántboltozatának megsüllyedését. Ha odafigyelünk, szervezetünk azt a szabad mozgás ajándékával hálálja meg, azaz visszakapjuk a mozgás örömét.
A Talpbetét rovat további cikkei →
A szerzőről:
Joachim Dohmeier egyike azon német szakembereknek, akik több mint 30 év tapasztalattal rendelkeznek ezen a pályán. Sokaknak segített már, akár talpbetétre, akár művégtagra volt szüksége a páciensnek.
Tanulmányait a legkiválóbb német ortopéd technikus iskolákban végezte, eddig minden kontinensen dolgozott vagy oktatott már: nemcsak Franciaországban és Ausztráliában, de Lengyelországban, Dél-Afrikában, Spanyolországban, Finnországban, az Egyesült Államokban, Dubaiban, valamint Haitin is voltak páciensei.
Kérdése van?
Segítünk!
Írjon nekünk: